Adócsalás, adóelkerülés és adótervezés

Elég könnyűnek tűnik megkülönböztetni az adócsalást és az adóelkerülést. Az egyik törvénytelen, a másik nem (noha ellentétes a szellemével). Az adócsalást gyakran állítják szembe az adóelkerüléssel, de az adótervezéssel/optimalizálással/enyhítéssel is, és emiatt lesz bonyolult a dolog.

Az adócsalás tipikus példája az adó nem fizetése, amelyet kivetnének, ha az adófizető bevallotta volna teljes adóköteles jövedelmét. Jellemző példák az adócsalásra, ha üzleteket titkolnak el, vagy levonás kérelmezése olyan kiadás alapján, amely soha nem történt meg. Az adócsalás kérdésében nincsenek kétségek, törvénybe ütközik és büntetik. Az adóelkerülést azonban tekinthetik megengedhetőnek és megengedhetetlennek, bár ezt nem egyszerű megkülönböztetni.

Az adótervezés, adóoptimalizálás vagy adócsökkentés esetében gyakran és jogosan hivatkoznak a Westminsteri Herceg perére, amelyben a bíróság kimondta: “minden embernek joga van az érvényes törvények értelmében úgy intéznie ügyeit, hogy kevesebb adót fizessen, mint egyébként kellene”. Az adótervezés legegyszerűbb példája, amikor egy kereskedő adótanács miatt jogi személyt alapít. Amennyiben egy kereskedő céget alapít, akkor a nyereséget tekintve minimum negyvenöt százalékos társasági adóval számolhat (a tanulmány nem magyarországi adóterhekkel számol), ha azonban, a saját maga számára létrehozott jogi személyként adózik, akkor a személyi jövedelemadója csak 33 százalék.

Az is adótervezés, ha az adóalany vagyontárgyat, vagy valamilyen eszközt lízingel vagy vásárol, ezzel is befolyásolva a fizetendő adó mértékét, természetesen ez is teljesen törvényes megoldás.

Amikor azonban általánossá válik a “megengedhetetlen adóelkerülés”, azaz színlelt szerződésekkel használják ki a az adózási törvények kiskapuit, ez bizony “járványhoz” vezet. A jövedelemadó törvényben létezik a “mű” és “fiktív” tranzakciókat tiltó passzus, így az adónyomozók könnyen semmissé nyilváníthatják ezeket.

Adózási zsargonban a törvény 74-es szakasza tartalmazza az adókelkerülés elleni szabályozást (GAAR), ezt arra tervezték, hogy megvédje a gazdaságot a “fiskális termeszektől”, akik az AIDS-nél és a sertés influenzánál is pusztítóbb járványt indítottak el.

Mivel az adók beszedése nyilvánvalóan a fő feladata bármely adórendszernek, ezért amikor általánossá válik az adóelkerülés az negatív hatással van a rendszerre. De az adóelkerülés ennél komolyabb károkat is okoz, csökkenti az adórendszer hatékonyságát azzal, hogy forrásokat szippant el, a termelékenyebb vállalatok terheit növelve csökkenti azok versenyképességét. Úgy tűnik, hogy senkit sem érdeklik a munkavállalók magas és elkerülhetetlen adóterhei, a rosszul kivetett ÁFA, mert fontosabb a magánszektor vállalkozóinak érdeke, akik a kábítószer-kereskedők, pénzmosók és adócsalók módszereit használva gazdagodnak.

A nagyobb gazdaságok megváltoztatva az adminisztratív hozzáállást, már intézkedtek a megengedhetetlen adókerülés csatornáinak megnevezésére és elzárására. Angliában az adóhivatal Anti-adóelkerülés csopotja dolgozza ki az adóelkerülés elleni stratégiát. Hogy megakadályozzák az adóelkerülést, az adóhivatal oda összpontosítja erőforrásait, ahol a legnagyobb a kockázat. A jelenlegi stratégia az adóhatóságok és nagyobb szervezetek együttműködésének segítése, hogy gyorsan és hatékonyan intézkedhessenek adóügyekben. A korábbi parancsuralmi rendszer helyett az adóhivatalnak meg kell egyeznie az ügyféllel, így időt, pénzt és energiát spórolnak egy esetleges elhúzódó peres eljárás helyett. Egy másik jelentős előrelépés a nemzetközi együttműködés, melynek motorja az OECD és a Joint International Tax Shelter, amelyet Ausztrália, Kanada, Anglia és az Egyesült Államok alapítottak.

Az adóhatóságok azzal is tisztában vannak, hogy a nagy cégek milyen adóelkerülési módszereket használnak, adótanácsadóik segítségével.

Ezért most már nyomoznak a nagy könyvelő cégek által árul divatos csomagok után, amelyeket általában vagyonvédelemnek hívnak, de valójában offshore adóparadicsomok szolgáltatásait rejtik.

Mind a társaságok, mind a tehetős magánemberek úgy tűnik egyre jobban megfontolják az adócsalásban rejlő veszélyeket, amelyeket nem kompenzálnak a vélt előnyök.

A bíróságok változó hozzáállását mutatja, hogy a Westminster Hercege ügyben (1936) hozott döntés (amely hosszú időre meghatározta a bírósági ítéleteket), helyett a “Ramsay-elvet” (1982) használják, amely szerint a bíróság semmisnek tekinthet olyan szerződéseket, amelyeknek semmilyen gazdasági célja nem volt.

A Ramsay-elvet az adózási törvény egyik elkülönült elméletének tartották, mely szerint az adózási törvényeket szigorúan az adófizető javára kell értelmezni. Az elv azonban megdőlt egy 2005-ben a Lordok Háza elé került ügy miatt.

Az adózási szabályok hatására csökkennie kell az adócsalások számának. De az élet nem ilyen egyszerű és kétségtelen, hogy  a kreatív adótanácsadók és a tisztességtelen adófizetők egyre bonyolultabb módszereket használva teszik próbára a bíróságokat.

A guayana-i történések:

Guayana-ban egyetlen alkalommal sem csaltak adót, legalábbis a bírósági statisztikák alapján. Ugyanez igaz a térség összes országára, kivéve Jamaikát, ahol az adóelkerülés ellenes intézkedések már működnek.

Azonban nyilvánvalóan ezeken a területeken működnek olyan adóelkerülési technikák, amelyek csak azért nem kerültek bíróság elé, mert az adóhivatal még nem szorgalmazta ezek felszámolását. Az ismertebb technikák közé tartoznak az “üzleti struktúra kialakítása” (céges vagy magán), egy helyben alapított entitás segítségével eredményesen lehet használni a differenciált adókulcsokat, egy nem kereskedelmi társaság 35% társasági adót fizet, míg egy kereskedelmi társaság 45 százalékot. Vagy olyan tranzakciók végrehajtása, amelyek adózása roppant kedvező esetleg adómentes, ezek után könnyű kihasználni a kettős adóztatást elkerülő egyezményeket (DTA).

Általánosságban a megszerzett jövedelmeket csalással elrejtik külföldön és a megengedő valutaváltási szabályok kijátszása miatt pénzmosás után eltüntetik.

Egy másik jellemző csalási forma, amikor minden létező személyi költséggel csökkentik az adóalapot, a költségeket a helyi adóhivatal ellenőrzés nélkül elfogadja. A vállalkozók mindig találnak olyan barátságos könyvelőt, aki aláírja amit kell és az iratok már át is csúsztak a helyi adóhatóságon.

Guayana a térség egyetlen olyan országa, amely adóztatja a helyi és tengerentúli tulajdont. A távoli tulajdonok ellenőrzése azonban finoman szólva is kifogásolható. A guayana-i hivatalok készségesen elismerik az állításokat és hivatalosítják. Mivel az ország rendelkezik adóinformáció-csere egyezményekkel, ezért minden hivatalos, Guayana nemzetközi szinten is segíti a pénzmosás elleni harcot….

Kirívó példája az adóelkerülésnek, amikor a politikai és adminisztratív szervezetek elfogadhatnak támogatást. Mindenki tisztában van vele, hogy választási harcok környékén az üzletemberek segítenek feltölteni a politikai pártok kincstárát, gyakran több pénzzel, mint amennyit adóként fizetniük kellene, azonban ezeknek nyoma sincs. Vajon miért teszik?

További cikk:

Mi a különbség az adóoptimalizáció és az adóelkerülés között? I.rész