Dubai offshore: vízumkönnyítés vállalkozóknak
Dubai bejelentette, hogy megújítják a vízumrendszert, amely hasonló lesz a szingapúri szabályzáshoz. Ez meggyorsítja az olyan vállalkozók bejövetelét, akik üzletelni szeretnének az országban. Egy új támogatási rendszer is készül, amely kifejezetten a kis és középvállalkozásokat segíti majd.
A National nevű újság értesülései szerint, az “EntrePass” feladata az lesz, hogy bátorítsa a befektetőket, akik értékeket és megtnulható szellemi tulajdont visznek az Emirátusokba.
Cserébe a vállalkozók vízum ügyintézését felgyorsítják, és a Mohammed Bin Rashid Intézet (EMBRE)szakszerű segítséget ad ezeknek a kis és középvállalkozásoknak, hogy megfelelően kihasználhassák a Dubai nyújtotta előnyöket. Ezen kívül a megfelelő vállalkozások indulását finanszírozhatja az első sária-alapú kockázati tőke alap, jelentette az újság.
Az újságcikk szerint az EntrePass vízumrendszer már 2010-ben elindul, először tíz vállalkozás számára. Aztán kiszélesítik a szolgáltatást, a gazdasági minisztérium szándékainak megfelelően.
A vállalkozások Dubai gazdaságának legfontosabb szereplői, a helyben tevékenykedő vállalkozások 98 százalékát az Emirátusokban jegyezték be. Az MBRE mindent megtesz a szektor növekedéséért, még egy külön tőzsdét is alapítanának kkv-k számára, amelyben Dubai száz legfontosabb kis és közép vállalkozása vehetne részt, így egyszerűen több tőkéhez juthatnának.





